Miss Brouck

3.fejezet
Miss Brouck
 Régi Jazz szép lassan tölti be a jól berendezett szoba minden kis rését. Az emberek fülébe egyszerre jut el. Mindnyájan egyszerre érzik, hogy jó lenne táncolni. Egyszerre kezdenek el dobolni a lábukkal, és egyszerre verik az ütemet a kezükkel. Egy hölgy és egy férfi feláll, és bámulatos táncba kezd. Nem telik bele 2 perc, és mindenki követi az ő példájukat. De vannak olyanok, akik csak kívülről figyelik őket. A szobát belengi a kellemesen erős cigaretta füst. A hölgyek nevetve kelletik magukat, a férfiak pedig kitalált meséket mesélnek. Az egyik ilyen férfi Richard Wood volt. Meg remegek, mikor felismerem. Tökéletes külsejét pásztázva elfog a rettegés, hogy mi van, ha nem nézek ki elég jól neki. Egy fehér, földig érő ruha van rajtam. Testhez álló, és apró csillámok díszítették. A hajamat egy szigorú konty fogja közre. A smink, amit felkentem, megtestesítette a kicsi, semmit sem tudó lánykát.
Richard mellet egy feltűnő hölgy áll. Az ő ruhája fekete, és bőven a térde felett végződik. Elegánsak a vonásai. Egy méreg drága nyaklánc van rajta, és hozzá illő fülbevalót hord. Richard minden egyes szavára kacagva válaszol. Hosszú szőke haja ki van engedve, és egy apró diamond van a fején.
Már fordulok is meg mikor meghallom Richard hangját.
- Beck kisasszony! Csatlakozzon.
Minden arc rám szegeződik. A zene is abba marad. Egy ügyetlen pukedlit hajtok végre. Pár nő felnevet.
- Drága hölgyek – az említettek szégyenlősséget tetetve felnevetnek – és urak. Ő itt a lányom Rebeca Wood.
A hölgyek elfordulnak, az urak tapsolnak. Anya mindig azt mondta, hogy ez az elfogadás jele. Még úgy érzem, hogy még valamit várnak tőlem. Elment előttem egy pincér, én pedig levettem egy italt. Nem látom milyet. Richard int, hogy csatlakozzam hozzá. Remegve indulok el felé.
- Reachel – fordul a szőke hölgyhöz.- Szeretném bemutatni a lányomat Beck-et, Rebeca ő itt Miss Brouck.
Miss Brouck kezet nyújt. Elfogadom.
- Jaj Rebeca! Annyit hallottam már rólad. Egy kész kisasszony vagy. Nem, tévedek. Kis kisasszony. Nem igaz Marie?- fordul egy kissé túlsúlyos, szabálytalan vonású nőhöz. Miss Brouck bele karol, és felém fordítja. Marie végig mér, majd unottan hozzá teszi.
- Tiszta apja.
Gorombán néz Miss Brouckra, és elmegy. Úgy érzem mondanom, kell valamit.
- Miss Brouck! A nyaklánca... Gyönyörű!
Boldogan felsóhajt.
- Köszönöm kedvesem. Apádtól kaptam.
Úgy teszek, mintha nem keltené fel az érdeklődésemet ez a hír. De mélyen, meglepődök. Ekkor egy fekete állarcos úr lép Miss Brouckhoz. Valamit a fülébe súg. Apa úgy tesz mintha nem látná. Mikor a fiatal férfi távozik Miss Brouck felkiált.
- Bemutatlak Denny-nek!
Megáll a világ.
- Denny...?- ismétlem a nevet.
- O igen! El akartam hozni ide, hogy megismerje apádat, és persze téged. A nővérem fia. Egy idős veled, és nagyon kedves. Igazán jó parti.
Int egy szolgának, hogy keresse meg. Forog velem a föld. Lehet, hogy ez az a Denny?
- Rach?
Ez ő.
- Denny, végre! Bemutatom Miss Wood-ot.
Denny kezet nyújt. Remegve teszem a tenyerébe a kezemet. Könnyed csókot lehel a kezemre.
- Már találkoztunk?- kérdi.
- Öh. A suliban.
Miss Brouck tapsolni kezd.
- El is felejtettem, oda fog járni ahova te is! Hát nem csodás?
- Reachel, nem táncolsz velem?- kérdi apa.
Miss Brouck int, és a tánc parkettre megy.
Hirtelen nagyon meleg lett a szoba. Kirohanok a folyosóra, onnan pedig az erkélyre. Egy pillanatig jól esik a hideg, aztán átjárja a testem, és elkezdek fázni. A tenyeremet a márványhoz nyomom. Próbálok egy kis józanságot erőltetni magamban. Mit keress itt Denny? És miért kérdezte meg hogy ismerjük e egymást? Talán nem emlékszik rám? Persze könnyen lehet, hogy csak rám tett ilyen mély benyomást. Pánikszerűen jövök rá, hogy mennyire elkápráztat.
Megpillantom a messzibben lévő fenyves erdőt. Még most, este is ki vehető a fák alakja. Még az éjnél is sötétebb. A szél kissé fúj, a fenyők is egyszerre dülöngélnek. Hirtelen megpillantom. Még jobban bele kapaszkodok a márványomba. Az erdő előtt egy alak áll. A körvonalai sötétek, nem lehet kivenni, hogy férfi, vagy nő. De azt látom, hogy már a birtokon van. A következő pillanatot egy hangos sikoly rázza fel. Halható, egy nem egy egyszerű élőlény sikolya. Az alak elkezd futni a ház felé. A sikoly abba marad. Megfordulok, és vissza akarok futni a házba. De egy erős karba ütközöm.

- Neee!- ordítom.
- Miss Wood? Minden rendben van?- kérdi Denny.
Levegőért kapkodom. Visszakapom a fejem a birtokra. Eltűnt az alak.
- Én csak... mit keresel itt?
Észre sem veszem, hogy letegezem.
- Ki jöttem levegőzni. Mi történt?
Mi történt? Nem tudom a választ.
- Semmi. De nem úgy értem. Mit keresel a bálon?
Leveszi a zakóját, és rám teríti. Jól esik a meleg. De zavartan húzom össze magam. Trehányan neki dől a korlátnak, és lenézően vizsgálja a bent táncolókat.
- Beképzelt népség. Azt hiszik, minden ki jár nekik, minden. Szerintem undorító.
Elképedve nézek rá. Én is mindig ezt érzem, mikor rájuk nézek. De most mégis feldühít.
- Én is ide tartozom. Meg te is. És még Miss Brouck is.
Kissé csípősebre sikerült, mint azt gondoltam. Neki dobom a zakómat, és elindulok az ajtó felé. Azt várom, hogy megállít, vagy a nevemen szólít. De nem, hagyja, hogy feltépjem az ajtót, és rá zárjam. A baj csak az hogy, túl nagy lendülettel zárom be az ajtót, és egyenesen Justin karjaiba lököm maga. Az ital ami Justin kezébe volt, a ruhámra ömlött. Gyilkos pillantást vettek rá.
- Úgy sajnálom…Becky…
Intek, hogy hagyja abba, és felfutok a szobámba.

- Kisasszony már mindenki elment, Justin lent várja.
Türelmetlenül veszem fel a fürdőköpenyemet.  A sminkem még rajtam van, csak egy hálóingre cseréltem a báli ruhámat. Lesietek elé.  Mikor meglát, mosolyra derül az arca.
- Szia. Becky úgy sajnálom, tényleg.
Felnyögök.
- Semmi baj.
- De baj. Elrontottam az estédet.
Megint sóhajtok.
-  El volt rontva. Hidd el. Te csak feldobtál rajta.
Keresztbe fonom a kezemet.  Justin elmosolyodik. 
- Miután elmentél, mindenki… szomorú lett.
Felnevetek.
- Hagyd el Justin. Senki sem látta hogy leléptem.
Ő is nevet, de aztán elsötétedik az arca.
- Tulajdon képen valaki érdeklődött irántad. Egy fekete álarcot viselt. Az egyik vendégnek kellet kidobnia.
Elfehéredik az arcom. Eszembe jut, hogy pont egy ilyen férfi súgott valamit Miss Brouck fülébe. A szoba elkezd forogni velem. Összefolytak a színek. 
- Menj Justin. Kérlek.
Felfutok a szobámba. Elkezdek félni. 

Álmomban megint az estélyen vagyok.  Miss Brouck elmosolyodik, mikor meglát. Hozzám lép, és felkarol. A fülembe súg.
- Beszélgessünk, jó?
Kedves a hangja, mégis parancsoló.  Némán bólintok.
- Szóval a szoba. Nem kellet volna látnod, nem kellet volna. – meg fagy bennem a vér. -  Ahh, Rebeca. Annyi bajt okozol nekünk. Annyi bajt.
Nekünk? Az egyik oszlop mögül, az álarcos férfi lép ki. Meg állok, de Miss Brouck tovább húz.
- De nem baj. Rendbe hozom. Csak maradj nyugton.- az utolsó mondatot a fülembe súgja. 
Változik a kép. Kint vagyok az erdőben. Sötét van, fúj a szél.  A báli ruhám van rajtam. Előttem egy sötét alak áll. Az, akit még korábban láttam. Egy villanás, és közelebbről látom. Aztán valaki ellök. Erősen belecsapódom a földbe. Érzem, ahogy a nedves föld átitatja a ruhámat.  A fejem egy szilárd dolognak ütközik. Befogom a szám, hogy ne sikítsak. Egy kidőlt fa elé húzódok. Folyamatosan villámlik. Valaki elkapja a lábam, és eltol. Szemem elől csak Miss Brouck egyik mondata lebeg: Nem kellet volna.