2011. február 18., péntek

4.fejezet

4.fejezet
A kastély
A  szívem a torkomban dobogott. Szemem körbe pásztásom az utcán. Senkit sem látok, aki a segítségemre sietne.  Megfeszítem minden izmomat. Kétségbe ejt a tehetetlenségem.
Nem is tudom igazán, hogy miért félek Miss Broucktól. Hisz csak az álmaimtól félek, nem tőle. Miss Brouck összevonja a szemöldökét, és int a sofőrnek. A sofőr elkapja a derekamat. Erőszakosan felemel, és a kocsiba lök. Felsikítok.  Miss Brouck nem néz rám, csak ki az ablakon.  A kocsi motorja felbőg, és már el is hagytuk az utcát.  Nem merek megszólalni. Ha eddig nem voltam biztos abban, hogy nem békével akar velem beszélni Miss Brouck, hát most már biztos vagyok benne.  Csöndben nézem, ahogy eltűnnek a házak, villák. Egyre több fa jelenik meg. Nem állítom, hogy, nem félek. Szorosan dőlök a kocsi ajtó falának. Feszülten figyelem az autó minden rezdülését. Egy hirtelen kanyarral, már az erdőben is vagyunk.  Azt eddig sem vártam, hogy haza vinne, de azt sem gondoltam, hogy ilyen messzire megyünk. Hallom, ahogy Miss Brouck selyem ruhája megmozdul. Nem kell rá néznem, úgy is tudom, hogy felém fordul. Én a lábamat bámulom.
- Drága, drága Rebeca. Hívhatlak így ugye? Rebeca.
Alig hallhatóan felnyögök.
- Ahogy kívánja Miss Brouck.
Felkacag. De nem is nevetés, inkább dalolás.
- Ó, nem vagyok én Miss. Csak kedves apádnak mondtam azt. De ez maradjon kettőnk közt, drága Rebeca.
Elszörnyedek, hogy apámnak hazudni mert. De az még jobban megijeszt, hogy ezek szerint van valakije.
- De nem is ez a lényeg. Szóval szólít Reachelnek. Azt sokkal jobban kedvelem, a Miss Brouck olyan, komor.
Halkan szuszogok. A kocsi egyre gyorsít. Automatikusan az jár a fejembe, hogy ha kiugranék, vajon túl élném e. Az eső elered, halkan, de mégis ritmusosan kopogtatja a kocsit. Miss Brouck mérgesen sóhajt.
- Utálom az esőt, ah utálom. Kérlek Rebeca, kérlek, ígérd meg, hogy elköltözöl innen.
Csöndben merültem el Miss Brouck hangjába. Akár mennyire félek tőle, mégis örülök neki, hogy itt van most.  A kocsi csak gyorsít, és egyre jobban esek kétségbe.  Megszólalnék, de tudom, most nem jönne ki egy hang sem a számon.
- Sajnálom a sofőrömet, drága Rebeca, sajnálom. De nem száltál volna be, ha nem segítek.
Kezd elönteni a düh. Hallgatok, de nem azért mert félek. Ki akarom deríteni, hogy hova megyünk.
- Nyílván kíváncsi vagy, hogy hova tartunk. De azt még nem mondhatom meg.
Eszembe villan Denny arca. Talán ő is ott lesz. A sofőr hirtelen fékezz. Erősen kapaszkodom az ülésbe, így tudok csak a helyemen maradni.  Csak most veszem észre, hogy hol állunk. Egy óriási kastély előtt parkolunk. Fekete volt az egész, de azt nem tudom, hogy hogy lehet az.  A kastélyt fák övezik. A sofőr kinyitja Miss Brouck ajtaját.  Miss Brouck int, hogy maradjak. Ki száll a kocsiból, és felfut a lépcsőn, be az ajtón, és eltűnik. Csak 1 másodperc múlva jut az eszembe, hogy most senki sem figyel, szabad a pálya. Megerőltetetem a szemem, és a kastély minden egyes részét átpásztázom. Mikor megbizonyosodom arról, hogy senki sincs a közelembe, a kocsi ajtaját veszem figyelembe. Nem látok rajta zárt, ezért határozottan neki döntöm a kezemet az ajtónak.  Boldogan tapasztalom, hogy engedelmeskedet az ajtó. Amint szabadnak érzem a teret, kikászálódok a kocsiból. Félve tapadok a kocsinak. Hallom, ahogy kinyílik a kastély kapuja. Rettegve gondolok arra, hogy kifutottam az időből. Nem látom, hogy merre futok, csak érzem az erdő jellegzetes illatát. Nem telik bele 2 másodperc, mikor elérem az első fát.  De ugyanakkor hallom is a saját nevemet, egy idegen szájából. Szinte látom magam előtt, amint vagy 10 ember fut felém, az erdőbe. Próbálom gyorsítani a futás, de ugyanakkor érzem, hogy az erőm a végét járja. Az erdő e részét egyáltalán nem ismerem. Halványan érzékelem, hogy a föld, a talpam alatt, kezd lejteni. Iskolai cipőm alkalmatlan a futásra. Mivel az eső már amúgy is feláztatta a talajt, igazán könnyen eleshetem. Már amúgy is lejtett a föld, mikor hasra estem, szabályosan becsúsztam egy nagydarab kő elé. Erősen beütöttem a hátamat, és egy percre megfeledkezve, a követőimről, felordítok, a fájdalom miatt. De hamar észreveszem magam, és befogom a szám. Bele markolok, a frissen vizezet földbe, és egy fatörzs menedékébe húzom magam. Egy tized másodpercig eszembe jut, hogy pont az történik velem, mint az álmomba. De most nem ébredek fel. Az eső elnyomja üldözőim lépteit. Viszont ennek örülök, mert azt az illúziót keltem, hogy elmentek. Szép lassan tölt el, a félelem. Eddig csak elszorítottam, és arra próbáltam gondolni, hogy csak beszélgetni akar Miss Brouck, de rájövök, hogy ha ilyen embereket küld utánam, minden bizonnyal meg fog öletni. De most, hogy a szívverésemen kívül nem hallok semmit, most már tudom, hogy magamra vagyok utalva. Vajon kinek tűnne fel, hogy meghaltam? A hátamat ért fájdalom hullám kezd csillapodni. Összeszedem minden megmaradt erőmet, és feltápászkodom. Az erdő sűrű volt, nem láttam, hogy van e a közelemben valaki.  Az eső tisztára mossa a sáros kezemet. Látom, hogy nem messze tőlem van a kastély. Szóval nem futottam olyan messzire. Egy hirtelen ötlet gyanánt, a kastély felé futok. Futásom alatt, senkivel sem találkozom. Mikor kiérek a tisztásra, ahol a kastély áll, hirtelen a biztonság jól ismert érzése tölt el. A kocsi ugyanott áll, ahol eddig volt. Hallom az emberek hangját kiszűrődni az erdőből. De egy másik személy hangját is kiveszem, a sok másik közül. Az is az én nevemet hajtogatja, akár csak a többi, de ez a hang, olyan gyengéden. Az ösztöneim felerősödnek, és hirtelen úgy érzem magam mintha egy állat lennék. Egy olyan, aki meg tudja védeni magát, és mellette még hihetetlen gyors is. Próbálom megtalálni, hogy honnan jön az a másik hang, de nem lelem. Aztán látom, hogy előttem, egy nagyon magas ember, jelenik meg. Nem tudom, hogy hogy került oda, csak azt, hogy ezt a személyt láttam, az apám estélyén is. Az álarcos férfi. Int, hogy kövessem. Nem tudom, hogy kiben bízzak, de szinte az ereimben érzem, hogy nem kell hozzá sok, és megtalálnak. A szemem már nem bírja megkülönbeztetni a színeket. Minden fekete-fehér lett. Követem a titokzatos férfit. Mikor oda érek, ahol előbb még ő állt, egy egészen más ember kap el. Pánikba esek, hogy itt a vég. De a fogva tartóm, a kocsi mögé húz, és kényszerít, hogy guggoljak le. Az ölébe von, és int, hogy hallgassak el. Amint megérzem a száraz ruháját, és a meleg testét, szörnyen elálmosodom. Suttog valamit, de nem értem, még a hangját sem hallom, csak látom, ahogy formálja a szavakat. Az egyik mondatot egyenesen a fülembe súgja:
- Tarts még ki.
Azonnal felismerem ezt a hangot. Szinte már nevetek a helyzet ironikusságán, de hagyom, hogy átölelje, a jéggé fagyott testemet. Aztán egy hirtelen rántással felemel, és a bejárathoz húz. De valami megakadályoz minket abban, hogy be tudjunk menni. Már nem látom, hogy mi.  Csak érzem, hogy Denny a másik irányba siet velem. Egy sokkal kisebb nyíláshoz vezet. Megszorítja a vállamat, aztán egy gyengéd, de határozott lökéssel belök a kis ajtón.  Nem tiltakozok, csak örülök, hogy végre száraz helyen lehetek. De tévednem kell. A hely ahová érkezem, nyirkos volt, és hideg. Denny a hátamnak esik, gondolom mikor ő is beugrott. Kézen fogva vezet egy lépcsőhöz, felsietünk rajta, és egy melegebb szoba fogad. A berendezést nem látom, csak hogy a fény betölti az egész termet. Viszont eszembe jut, hogy mi van, ha ez is egy csapda, ezért rettegve nézek körül, valaki más után kutatva.  Denny már nincs mellettem. Nem érzékelek senkit sem.
- Mi folyik itt?
Kezdek hozzá szokni a világossághoz, és felismerem a bútorokat is. Egy gyönyörű estélyi termet ismerek fel. A színek kezdenek egyre élénkebben látszódni. Érzem ahogy egy kéz a hátamnak simul. Megkönnyebbülten sóhajtok fel.
- Denny!
A kéz a csuklómra siklik át, és a kanapéra húz. Gyengéden rá lök, ő pedig elém ül. Elégedetten felnyögök.
- Jól vagy?
Szinte felnevetek. Hogy lehetnék jól, mikor majdnem megöltek, és talán még nincs vége a veszélynek? Az agyam mégis tiltakozik, az ellen, hogy gyengének tűnjek Denny előtt.
- Igen. Mi történt?
Meglepődőm, hogy milyen magabiztos a hangom, mikor belül rettegek.
- Sajnálom, hogy késtem, nem akartalak megvárakoztatni.
Csak most nézek rá. A haja tiszta víz volt, biztos az eső miatt. Egy fekete selyem kabát van rajta, ami egy kapucnival végződik, ami a fején van. Egy fekete nadrág van rajta, egy kisebb csizmával. Az arcát nem láthattam, ami felzaklat. De az egész test beszéde olyan, mintha valamitől szörnyen félne. Remegve nyúltam a kapucnija után. Megrezzent mikor megérintettem, de hagyta, hogy lehajtsam a fejéről. Az arca meggyötört, és ijedten nézet rám.
- Segítesz? Ki kell jutnom innen. Miss Brouck…Reachel…
Kezemet a számra tapasztom, mert csak így tudom megállni, hogy elsírjam magam. Denny engem néz. A kezem után nyúl, de én automatikusan elrántom, hisz már annyira hozzá szoktam Justinhoz. Denny lemondóan húzza vissza a kezét.
- Itt biztonságban vagy. Hiszel nekem?
Szomorúan rázom meg a fejem.
- Rebeca...- úgy ejti ki a nevemet, mintha egy ritka kincs lenne.
Hirtelen feláll, és elém lép. A kezét a derekamra fekteti, és erőszakosan felhúz magához. Kellemesen hozzá simulok, de bennem van még a félelem. Denny ugyan magához húzott, de csak annyira, hogy lássa az arcomat. Ujjai megtalálja az egyik hajtincsemet, és boldogan eljátszik vele. A kezemet a hasára nyomom, és elhúzódok tőle.
- Denny...kérlek, tűnjünk el innen!
Bólint, de vissza von a mellkasára. Kezét a hátamra teszi, majd a nyakamra téved, és felszabadultan cirogatja azt.
Hiába szeretnék eltűnni innen, mégis elönt a vágy, hogy Denny-vel lehessek. Suttogva beszélek hozzá.
- Hiszek neked. Vigyél el-innen!
Bólint, és hirtelen abbahagyja, a nyakam vizsgálását. Megfogja a kezemet, és a kijárathoz visz. A folyosón senki sincs, így könnyedén kijuthatunk. Egy percre mégis meg kell állnom. A falon egy gyönyörű ember arc képe köszön vissza rám. Elakad a lélegzetem, de Denny már eltűnt a folyosó végén, így követem.


A komi határ 5
 

11 megjegyzés:

Eperke írta...

Szia:)
Húúúú
Nagyon tetszett, jól csavarod a szavakat =)
Nagyon várom a folyt.
Pux

Szandi írta...

Szia!
Jól sikerült a feji, már kíváncsi vagyok a következőre:)))

Shyla írta...

Sziia.

Végre volt egy kis időm, így siekresen el tudtam olvasni az eddigi fejezeteket.
Valóban jól írsz és érdekes a történet. Szerintem még nagyon sok meglepetésnek leszünk tanúi. :)

És most egy kis építő kritika. Szerintem figyelj egy picit jobban a dolog nyelvtani részére, hiszen olyan szép és változatos nyelvnek vagyunk gazdái. Néha vannak tőmondataid is, ami nem baj, de szerintem sokkal jobb bővített mondatokat írni. Sokkal többet mutat meg az egész sztoriból.

A nyelvtani hibáktól eltekintve szerintem ez egy nagyon jó történet lesz, csak egy picit még finomítani kell rajta.

Ez az én őszinte véleményem. :):)
Remélem nem haragszol meg a kritika miatt.

Pusszi, Jucii.

Lori C. Swan írta...

Szia!
Nagyon jól sikerült! Gratula!
Kíváncsi vagyok milesz még it...:))
Várom a kövit!
Puszi:Klauda

Lori C. Swan írta...

*itt

Anastasia Crine írta...

Szia!
Nagyon jó én is várom már a folytatást mint a többiek.
puszi

zyta89 írta...

Ngagyon jó rész volt :D

Iwett írta...

Szia!
Benéztem és el is olvastam. Nagyon tetszett! Várom a következőt! :)
Puszi Iwett

Bianca írta...

szia :)
elolvatam és nagyon jó lett ez is :D
még mindig imádom Dennyt de ezt már úgyis tudod... A legvégét annyira nem értettem de szerintem csak azért mert késő van és nagyon fáradt vok xD siess a kövivel :D

Unknown írta...

nagyon jó lett köszi!
Leila voltam

Puszmó írta...

Szia. Végre eljutottam ide is :D Mit is írhatnék? Ez a feji non izgalmas volt, ügyesen csavarod a szálakat. A leírásaid tetszenek, szépen fogalmazol, bár néha-néha egy-egy rész még csiszolásra szorul. Néhány helyesírási hiba is található a fejiben, legközelebb, mielőtt felteszed, olvasd át párszor. Ha lehetne 1 észrevételem: számomra túlságosan kicsik a betűk, és non egybefolynak. Vagy nagyíts rajtuk, vagy tagold a fejezeteid, de így nem igazán élvezhető az olvasás, hisz amikor tekerek lejjebb, elveszek a betűk tömkelegében. Na, sztem ennyi voltam.

Ui: Denny 4ever :P

Megjegyzés küldése