Egy váratlan hang

4.fejezet.
Egy váratlan hang

Az eső megint esik. Már meg sem lepődőm. Hiába mondja mindenki azt, hogy vége van a rossz időnek. Reménytelenül bámulok ki az iskola ablakán. A tanár magyaráz valamit, de nem figyelek. A gondolataimat leköti Denny. Miss Brouck- nak igaza lett. Tényleg ide jár, az én osztályomba. Még nem jött iskolába, csak bejelentette a tanárnő. Bele remegek, ha arra gondolok, hogy előttem fog ülni. Egy kicsit persze tartózkodom is a találkozásunktól, hisz a legutóbbi nem sült el túl jól.
   Az álmaim egyre többször ijesztettek meg. A legtöbben Miss Brouck szerepel, és a fekete álarcos férfi. Folyamatosan azt hajtogatják, hogy nem kellet volna megtalálnom azt a bizonyos szobát.  De már nem tudom, hogy valóban létezett e, vagy csak képzeltem. Mindenkit megkérdeztem, aki valamennyire is ismerné az iskolát, és senki sem látta, soha.  Türelmetlenül simítok egyet az egyen ruhámon. Laura egy cetlit dob az asztalomra. Ez az egyetlen olyan óránk ami közös. Zaklatva nézek körül, hogy látta e valaki. Semelyik fej nem mozdul. A kezemet végig szántom a ráncos papíron. Ez elég ahhoz, hogy szétnyíljon. Laura macskakaparása köszönt rám. A tankönyvbe süllyesztem, és úgy teszek mintha, azt olvasnám.
„Az új fiún jár az eszed, igaz?”. Elfojtok egy mosolyt. Előhalászom a tollamat, és elkezdem írni a választ. Mikor kész leszek vele, egy rutinos mozdulattal gombóccá gyűröm, és Laura felé kémlelek. Türelmetlenségről árulkodik, az amúgy rendezett vonásai. Egy szörnyű dobással, az asztalára varázsolom. Mohón rá veti magát. Mielőtt válaszolhatott volna rá, már meg is szólal a csengő. A tanárnő hadar valamit, majd eltűnik a folyóson. A gyerekek felállnak, és hangosan kezdik mesélni az unalmas történeteiket.  Laura hozzám lép.
- Szóval?
Vállat vonok.
- Ugyan már, Beck.
A táskámat, a lábamnak szorítom, és sietek tova a folyosón. Laura követ, és idő közben csatlakozik hozzánk Erica.
- Jön egy új tanár, hallottátok?- kérdezi hadarva.
- Nem. – próbálom lezárni a beszélgetést.
Laura egy hirtelen mozdulattal elém kerül. Erica már meg szokhatta Laura szeszélyes pillanatait, ezért még időben lefékezett.
- Beck! Mi a bajod?
Mintha nem lennék mindig ilyen.
- Semmi. Tényleg.
Csöndbe burkolózok.  Laura sértődötten húzza fel az orrát. Erica zavartan karol belém.
- Figyeljetek, adok egy partit. Vagyis valamilyen céget fog megnyitni az apám. Szeretném, ha eljönnétek. 
Én megrázom a fejem, Laura szint úgy.
- Tudjátok, hogy utálom, az ilyen parti-kat. Kérlek. Rebeca.
Felsóhajtók.
- Rendben. Elmegyek.
Laura bólint, majd elsiet. Mérgesen nézek utána.  Irigykedve figyelem a tökéletes alakját. Az egyen ruha, csak neki áll jól. Mikor látom, mindig elszégyellem magam. Erica fáradtan indul el, és akár akarva, akár akaratlanul, de magával húz. Néha sajnálom Erica-át. Nagyon szereti Laurát, de nem meri megmondani, hogy szálljak le róla. A kijárathoz érünk, mikor Erica megszólal.
- Ne marjátok már egymást, Beck… !
- Megpróbálom. Miért rendeztek valójában bulit Erica?
Neki dől a falnak, és mérgében dobbant egyet a lábával.
- Az anyám ötlete. Így vonulok be a felső körök hölgy klubjaiba…
-… és minket is elrángatsz. –fejezem be a mondani valóját.
- Tudod, hogy nem vagyok képes végig csinálni egyedül…
Hirtelen elhallgatott.
- Uram atyám.
Mikor megpillantom, hogy Erica miért hallgatott el olyan hirtelen, körbe forgatom a szemem.
 Justin egy vadiúj kocsival áll, az iskola kapuja előtt. Ez volt a legdrágább márka a kocsik terén.  Nagy betűkkel volt rá nyomtatva a monogramom: R. W.  Justin a kocsinak dől, és élvezi a megannyi fiatal lány, csodáló tekintetét.
- Jézussom. Mond, hogy csak álmodom. –ismétli meg a csodálkozást Erica. – Ez egy isten.
- Nem, nem az.
Ellököm magam, és szó nélkül hagyom ott Ericat. Mikor Justin észrevesz, elmosolyodik. Átlóban állok elé.  Nem szólalok meg. 
- Nem tetszik. – jelenti ki.
Sóhajtok.
- Nem erről van szó, csak…
- Csak nem tetszik.
Egyetértően sóhajtok. Visszanézek Erica felé, de már nincs ott.
- Mond, hogy nem nekem vetted. Kérlek Justin.
- Hazudnék. Istenért Rebeca, nem bírod megérteni, hogy mit érzek irántad?
Érzem, hogy kezdek mérges lenni.
- Te sem bírsz megérteni engem. Szóval ne gyere itt ezzel. Menj, és vidd az istenverte kocsitad is.
Olyan erővel fordultam meg, hogy éreztem, a hajam az arcába sodródik, igaz csak egy másodpercre. Gyűlöltem ezt. Mindenki azt hiszi, hogy pénzel, meglehet hódítani. Az senkit sem érdekel, hogy mit érzek én. Az eső nem esik, csak a szél fúj. Szörnyű érzés volt, azt érezni, hogy Justin, aki a legjobban ismer, még ő is azt hiszi, meglehet hódítani engem, pénzel. Nem tudom, hogy jutok haza. Több mint 10 km-re van a házunk. Az egyen ruhámon kívül, csak egy könnyű kabát van rajtam.  Összehúzom magam. Az iskolát már elhagyom, és túl messze van, hogy visszamenjek. Egy ismerős hang szólongatja a nevemet.
- Miss Wood, Miss Wood!- kiabálja Miss Brouck. Megfagy bennem a vér. Most először látom az álmaim után.  Egy gyönyörű csillogó autóval áll meg előttem. A sofőr kiszáll, és kinyitja nekem az ajtót.
- Szálljon be kedves Rebeca!
Miss Brouck gyönyörű volt. Egy fehér selyemruha volt rajta, egy hatalmas kalappal.
- Rebeca...!
Minden zsigerem azt suttogta, hogy fussak. A sofőr viszont szigorú tekintettel áll, és egy véletlennek tűnő mozdulattal elállta az utat.
- Haza… haza tartok, Miss Brouck. Ha nem esik… útba, akkor nem akarom…
- Ne butáskodj már Rebeca. Szállj be!

A komm határ legyen 5.  Rem tetszett