Harry

Nagyon sokat késett a friss, sajnálom, de erre nincs mentség:) hoztam viszont a 6. fejezetet:) Rem teteszik, és 5 komit kérek

6.fejezett
Harry

Mérgesen szisszenek fel, amint egy öregember nekem jön. Kábán bámulok utána. Már szólnék, mikor egy hang ejti ki a nevem.
- Miss Wood?
Értetlenül fordulok meg. Egy nő áll előttem. A haja szigorú kontyba van fogva, arcán pedig tökéletes smink. A ruhája a legdivatosabb selymekből áll össze. Szemei a sajnálattól villog. Válaszra sem várva nyújtja a kezét.
- A nevem Miss Blank, de szólíts csak Blanknak. Én foglak kalauzolni, egészen Londonig.
Beleborzongok, hogy Londonba megyek. Erre a szóra akaratlanul is grimaszt vágok. Természetesen el kell mennem, hisz csak én tudom, hogy mi történt az apámmal. Ha maradnék Orlandoba, bárkinek elmondhatnám, hogy mi az igazság. Mindenki úgy tudja, hogy apám szívrohamban halt meg, de én tudom, hogy igazából az én hibámból ölték meg. A gyilkosság alig egy hónapja történt. A sorosom azóta teljesen megpecsélődött. Bíróságról bíróságra hurcoltak, hogy eldöntsék mi lesz a sorsom. Végül Londonba rendeltek, hogy ott kezdjek új életet. Állítólag egy férjet is találtak nekem, szóval amint Londonban leszek, családot kell alapítanom.  Mivel ha nem teszem, örökre elítél az értelmiség, hogy nem kezdtem semmit sem az életemmel. Most egy fél évig nyugtom van, mert minden nemesi származású ember sajnál. De utána elkezdenek terjengeni a pletykák arról, hogy elkallódtam. Az senkit sem érdekel, hogy én mit akarok, hogy én kit választanék.  
Még nem gondoltam végig, mikor betölti a pályaudvart egy éles, síphoz hasonló hang. Hamar rá jövök, hogy csak egy vonat ért a vágányhoz. Sosem voltam pályaudvaron. Most sem vagyok boldog, hogy itt kell lennem.
Mikor Blank látta, hogy nem válaszolok, a vonatok felé néz. Megszorítom a válltáskámat, és én is követem a példáját.
De közben Denny-re gondolok. Mikor kiejtem a nevét, már akkor is elmosolyodok. De nincs sok esélyem, hogy újra lássam, ugyanis apám bérgyilkosának a nevelt fia. Pedig milyen jó lenne, ha normális körülmények közt találkoztunk volna. Ha így történt volna, minden bizonnyal hozzá megyek. Még magam előtt sem merem bevallani, de beleszerettem. Viszont nem láttam az a nap óta, mikor megölték az apám. Azt hittem felkeres, de a barátaim közül csak Erica küldött egy levelet, és arról, hogy nem vagyok szívesen látott vendég a rendezvényén. Ami a legjobban bánt, azaz hogy nem keresett fel Denny. Ezek szerint semmit sem érez irántam, maximum közömbösséget.
- Ó, a vonat mindjárt indul, gyerünk.
És elkapja a kezem. Ösztönösen felsikítok. Pár ember megáll, és ránk mered. Blank is így tesz. Magam sem értem, hogy mi történik velem. Egyszerre csak egy emlékkép villan be, ahogy Justin beadd egy gyógyszert, és hátrébb tol az ágyamon. De eltűnik, és minden normálissá válik. Blank úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, és int, kövessem. Szó nélkül engedelmeskedek. 2 napja jöttem rá, hogy az-az utolsó emlékképem, hogy Justin felvezet a szobámba. Utána egy nagy feketeség. A következő emlékem, hogy egy rendőr csönget.  
Mikor megpillantom a hatalmas vas járgányt, meghátrálok. Egy utolsó pillantást vettek a pályaudvarra. Hirtelen nagyon akarom, hogy itt legyen Laura, vagy Erica. De senki sem jött ki, hogy elbúcsúzzon tőlem. Majd nemhogy mérgesen szállok fel a gőzmozdonyra.

Blank idegesen méreget. Számtalanszor próbált beszélgetést kezdeményezni velem, és mindig lezártam, vagy egyáltalán nem figyeltem. Már vagy 2 órája utazhatunk, és én még semmit sem tudok a Londoni életemről. Csak kifelé bámulok a vonat ablakán, és nézem, ahogy elnyeli Orlandot a köd. Még látom az erdőt, ahol Denny lakik. Vajon gondol rám?
Állítólag az öreg nagynénimhez költözök, aki Londonban él. Ő talált nekem férjet. Alig ismerem, még sosem láttam, csak apa mesélt róla.
 De nagyon beteg, és ha meghal, akkor az ő vagyona az enyém lesz. Akárcsak az apámé. Mivel ő meghalt, most az enyém az egész birtok, és a gyárai is. Nagy valószínűséggel ezért akar mindenki a feleségének tudni. Viszont, én nem akarok pénzt. Én csak nyugalmat akarok.. Még nem is volt időm végig gondolni, hogy mihez kezdek most. Az nyilván való lett, hogy Miss Brouck megölte az apám. Vagy legalább is elrabolta. És mivel az egész Orlando az ő kezében van, talán jobb is, ha elmegyek. De, hogy-hogy fogom bebizonyítani, hogy ő ölte meg az apám… fogalmam sincs.
Valaki kopog a fülke ajtaján. Blank összerezzen, de hagyja, hagy nyíljon ki. Egy magas férfi lép be az ajtón. Velem lehet egykorú, és nagyon gazdag. Legalábbis jól öltözött. Azonnal felismerem, és nem tudok megszólalni. Az maradt meg bennem, hogy utál.
- Harry! – szalad ki a számon.
Felkapja a fejét, és mintha örülne nekem, kezet csókol. Blank kérdőn húzza fel a szemöldökét, dee Harry rá se néz. Csak engem bámul. Futva felméri a terepet, és akkor veszi észre Blank-ot. Csupán int, erre én elborzadva figyelem Blank arcát. Határtalan felháborodás tükröződik rajta. Nagyon furcsállom, hogy itt van. Úgy tudom, hogy elment Indiába a családjával, és ott alapította meg a saját családlát.
- Beck! Hogy… hogy kerülsz ide?
Vállat vonok, mire a kezét nyújtja. Gyorsan elfogadom, és még ezzel a lendülettel kihúz az ajtón. Blank felkiált, de nem foglalkozunk vele. Örülök, hogy végre megszabadulok tőle.  Ahelyett, hogy végig futnánk a folyosón, belök egy közeli fülkébe. Ránk rántja az ajtót.
Elengedi a kezem, és kibámul az ajtón.
- Ki volt ez?- kérdezi hitetlenkedve.
Nem szólalok meg, csak bámulok rá.
- Egyáltalán mit keresel itt? Azt hittem Orlandoban laksz.
Csak hápogok.
- Az apám…
Nem tudom, hogy elmondjam e az igazat. Végül a tagadásra jut a választásom.
- Meghalt szivrohamban. De te… eltűntél, minden rendben?
Idegesen dobolok a kezemmel. Annyira megváltozott. Emlékszem, mikor még együtt lógtunk. Ő, én, és Justin. De az egyik nap Justin mondott neki valamit, mire eltűnt. Napokig sírtam, mert az utolsó mondatom, amit neki intéztem, azaz volt, hogy gyűlölöm. De Justin azt mondta, hogy soha többé nem látom.
- Hol van Justin?
Idegesen várja a válaszom.
- Nem tudom.
Boldogan felsóhajt. Engem viszont inkább lelomboz ez  a tény. Hisz nem elég, hogy a barátaim elfordultak tőlem, ő sem volt hajlandó jelentkezni.
- Akkor London?
Elmosolyodom, pedig milyen boldogan mondanám, hogy nem – nem London. De nem tehetem.
- London. Te is arra tartasz?
- Mondhatjuk. Egy küldetés.
Várom, hogy folytassa, de csöndbe burkolózik. Mindig is ilyeneket csinált, sosem mondta el, hogy mi történik körülötte, csak Justinnal beszélt valami féle rendről.
- Azt hittem, hogy Indiában vagy a családoddal.
Rám vigyorog. Hirtelen hatalmasat fékez a vonat.
- Justin mondta? Persze, hogy ő.  Vigyázz magadra Rebeca, értékes nő vagy.
Értetlenül nézek rá. Ha az lennék nem ment volna el.
- Mi?
Elmosolyodik, és megfogja a nyakam. Érdessé vált a keze, nem ilyen volt, inkább puha, és meleg.
- Legyen elég annyi, hogy vadásznak rád. Nem mondhatok többet.
Kifut a vér az arcomból. Vadásznak?
- Miről beszélsz?
Nemet int a fejével, és közelebb húzza a fejem az övéhez.
- Csak…vigyázz magadra.
Mintha valaki kopogna a fülke ajtaján. Harry összerezzen, és hátrébb lép.
- Már meg is érkeztünk. Akkor majd találkozunk.
A folyosót hirtelen elönti a sok ember. Esélyem sincs meglátni, hogy hova megy Harry. De amint kinyitotta az ajtót, és beleolvad a tömegbe, a nevemet hallom.
- Hogy képzeled! – kiált rám Blank.
Megragadja a kezem, és lehúz a vonatról, viszont alig figyelek arra, hogy merre megyek. Szememmel Harry-t keressem, de sehol nem látom. Mire észbe kapok már meg is állunk a peronon. Blank elégedetten pillant körbe.
Csodálkozva veszem szemügyre London pályaudvarát. 

Sokkal több ember van itt, mint Orlandoban. Mindenki feketébe van öltözve, és mindenki rohan.  Apám mindig azt mondta, hogy csak azok sietnek, akiknek van veszteni valójuk. Blank a kezemet szorítja, és körbe-körbe forog, gondolom, keress valakit. A hatalmas kőépület, egy régi stílusú palotára emlékeztet. A teteje üvegből van, és egy kicsi fény áthatol rajta, megvilágítva az emberek öltözékét. A márvány falak ridegséget tükröznek, és idegenkedve fogadják az embereket. Ezen kívül rengeteg rendőr áll az ajtóknál.  Talán túl sok is. Minden embert jól megnézek, és görcsösen szorítják a pisztolyukat. A pályaudvart sok üzlet szegélyezi, és kisebb utak, amiken ki lehet jutni a szabadba. Minden ilyen kis utcában egy fekete öltözékű ember áll, és mögötte is ilyen alakok figyelik a pályaudvart. Nem feltűnők, csak azok veszik észre őket, akik egyenesen keresik a csoportot. A rendőrök inkább a vonatokat figyelik.
Az egyik oszlopnál egy magas férfi áll. Rögtön látom, hogy ő is olyan, mint a sikátorokban álló férfiak. De ő hozzájuk képest fényben van. Messze áll a többiektől, sokkal inkább közel a rendőrökhöz. Lazán támaszkodik.  Fekete kabát van rajta, és egy divatos kalap. Az árnyék menedéket nyújt neki, így nem látom az arcát. De azt látni lehet, hogy egy pisztoly van az övére csatolva, és cigarettát tart a kezében.  Ugyan a szemét nem látom, de érzem, ahogy összetalálkozik a tekintettünk. Ösztönösen meghátrálok. Erre kivillantja a foga fehérét, erről tudom, hogy vigyorog. Majd félre dobja a cigeratáját, és felénk indul. Egy középkorú férfibe ütközik. Olyan hirtelen történt minden, hogy fel sem tudom fogni. Előrántja a pisztolyát, és egy hirtelen lövéssel végezz az úrral. Mindenki megáll a közelében, és egyszerre vagy 20 rendőr indul meg felé. Viszont erre is számított. Az emberek egy emberként futnak a rendőrök felé, vagyis a kijárathoz, ezzel meggátolva a rendőröket. Blank is a tömeggel együtt fut, magával rántva engem is. A gyilkossal már senki sem törődik, mindenki az életét menti. Valahogy elszakadok Blanktól, és egy férfi nekem jön. Szerintem észre sem vesz, csak fut ő is. De én a földre esek, és vagy 2 ember belém is rúg. Ekkor egy biztos kéz emel fel. Az arcát nem látom, de kijjebb visz. Szinte ledob, majd eltűnik. Nincs időm utána szólni, mert észreveszem, hogy egyenesen az öregúr mellett vagyok. Felsikítok. A test tiszta vér volt, és fehér, mint a márvány. Még látom, hogy a szeme pánikban úszott mikor lelőtték. Kábán fedezem fel, hogy egy papír van ledobva a hasára. Remegő kézzel veszem el. Ekkor Blank hangját hallva feltápászkodom.  Blank előttem áll, és kifelé mutat. Gyorsan összeszedem magam, és követem.  A rendőröknek esélyük sincs elkapni a tettest.

Türelmetlenül simítom le a ruhám. Blank még mindig a pályaudvaron történteket meséli a komornyiknak, de már ő is unja. Egy váratlan pillanatban elkapom a tekintetét, és szinte süt róla, hogy menekülni akar. Sebtében szólalok meg.
- Nem kéne mennünk?
Blank rám mered, majd belép a hatalmas épületbe. Szinte érzem magamon a portás tekintetét, de követem Blankot anélkül, hogy a portásra néznék.  A ház a legijesztőbb épület, amit valaha láttam. Mindenhol kőszobrok merednek ránk, és nagy fa ajtókkal van tele az egész előszoba. Egy szobalány lép elénk, és elkéri a kabátunkat. Blank automatikusan nyújtja neki, de én nem veszem le. Mintha arra számítanék, hogy nem sokára megyek is.  Ideges vagyok, hogy találkozok a nagymamámmal. Ő anya anyja. Sose láttam, mert nem helyeselte a szüleim házasságát, ezért nem volt hajlandó meglátogatni minket.
Egyszerre csak meghajol a szobalány. Megpördülök, és szembe találom magam a nagyanyámmal. Eláll a lélegzetem, és hirtelen megszédülök.  Mintha az anyám állna előttem. Könny szökik a szemembe.
Egy hosszú fehér köntös van rajta. Egy fehér csattal kötötte hátra a hosszú haját. A köpeny alól csak egy nagy fehér szoknya látszik ki. Semmi smink nincs rajta, csak a szája virít pirosan. A ráncok az egész arcát keresztezik, de ennek ellenére sem látszik öregnek.  Szeme kéken villog, és tökéletes hosszú fekete szempilla szegélyezi. A szája fáradt mosolyra húzódik. A fülében egy drága fülbevaló van. A nyaka ráncos, és egy gyönyörű nyakláncot hord. Kicsiny kör van rajta, de látszik, hogy van valami abban a körben. A kör gyémántokkal van kirakva, és egy mondatot véstek bele. Mikor elolvasom, nem hiszek a szememnek. Mikor észreveszi, hogy azt bámulom, gyorsan elrejti.
Blank is pukedlizik, de én teljesen megfeledkezem az illendőségről.  Szinte érzem, ahogy a környezetem elvárja, hogy kifejezzem a tiszteletem. De hirtelen olyan fajta düh önti el a testem, hogy nem vagyok képes kontrollálni. Hogy volt képes arra, hogy meg sem látogatott? Hogy volt képes nem megismerni? És hogy volt képes most magához venni?